ÚJBUDAI MSZP

Most, hogy a főváros kórházainak sorsa bizonytalan lett ismét – átveszi az állam, vagy sem – , a Szent Imre kórházra is több figyelem szegeződik. Még az is felvetődött, hogy a kerület vegye tulajdonába, bár a kórház ellátási területe egész Dél-Buda, s még Etyek és Mány is hozzá tartozik. A gondolat mégis érthető, ha a kórház nevezetes múltját és ígéretes jövőjét szem előtt tartjuk, s valljuk be, a szívünkhöz is nőtt. Talán nincs is olyan kerületi lakos, aki ne fordult volna meg a kórházban, s ne gondolna hálásan az orvosok, ápolók áldozatos, színvonalas munkájára, s ha a felújított épületszárnyakban helyezték el, akkor a körülményeket is csak dicsérni tudja. Most, hogy a teljes rekonstrukció befejeződik, s valóban XXI. századi lesz a teljes intézmény, nem csoda, hogy kapós lett a kórház. Annál is inkább, mert van egy különleges adottsága is, nevezetesen a területén található gyógyvíz, amely körül sok félreértés, téves hír kering. A tisztázás érdekében nézzük meg az előzményeket, az Erzsébet Sósfürdőnek, Kelenföld legjelesebb intézményének a történetét.

 A Vasárnapi Újság 1858. márciusi számában adott hírt a budai Erzsébet keserűforrás és fürdő létrejöttéről, az akkori épület rajzával kiegészítve. Az 1853-ban, kútásás közben felfedezett keserűvízforrást Unger Ferenc budai patikus hasznosította, 1855-ben megnyitva fürdőházát és ivócsarnokát. A vizet, amelyről az újság így ír:”..az általánosan ismert Püllnaui vizzel, alkatrészeire nézve majdnem azonos levén, a leghatályosabb gyógyvizek közé méltán sorozható” – palackozták is. Ilosvay Lajos értekezik hosszabban az 1880-as években a budai keserűvizekről, amelyek mindegyike az Őrmező-Kelenföld térségben fakadt. Kiemeli, hogy a „budai király-keserűvíz” néven forgalomba hozott víz forrásainak egy része az Erzsébet sósfürdő területén fakadt, amely az egyetlen keserűvíz fürdő volt Budapesten. Sőt további hasznosításról is gondoskodtak: „A fürdőigazgatóság a keserűviz szilárd alkatrészeit kiválasztva, forgalomba bocsát egy sót, melylyel bárhol lehet keserűsós fürdőt rögtönözni.” Ezzel a termékkel egy évszázaddal előzték meg a mai Sárvárt. Ekkor már Mattoni Henrik a fürdő tulajdonosa, aki világszínvonalúvá fejlesztette a gyógyszállót, Ybl Miklóst bízva meg az épületek megtervezésével. 1882-ben nyílt meg a medencékkel bővített új szanatórium, s a századfordulón, az I. Világháború előtt élte fénykorát.

A két Világháború között a fürdő környezetét beépítették, minek következtében a felszíni kutak elszennyeződtek, vízhozamuk jelentős mértékben csökkent. Az aknakutak vizének kiegészítésére fúrták 1943-ban a több, mint 500 méter mély új kutat, amelyből termál-karsztvizet nyertek. Később még újabb, 900-1000 méter mély hévíz-kutak létesültek. A meleg gyógyvízre alapozva modern nőgyógyászati fürdőkórház építését tervezték, immár az OTI finanszírozásában, amely 1938-ban átvette az Erzsébet Sósfürdőt. A háború keresztülhúzta a számításokat, az Erzsébet fürdő épületei megsemmisültek az ostrom alatt. 1945 után ugyan folytatták a munkálatokat, 46-ban egy strand meg is nyílt (bár nem a hévizet felhasználva), azonban az 1950-ben felavatott létesítmény már az új elgondolásnak megfelelően általános kórház volt, s a hévíz-kutak vizét nem használta. Újból és újból felbukkant a hévíz-kutak karbantartásának és használatának kérdése: a 60-as években például fűtésre és használati melegvízként hasznosították a vizet (ami tönkretette a csöveket), majd létesült egy tanmedence – az én fiam is itt tanult meg úszni 1985-ben –, de ezt is bezárták 1991-ben. Közben folyt a hévíz átminősítésének eljárása, amely 1990-ben sikerrel járt, gyógyvízzé nyilvánították. Ekkorra azonban a kút szerelvényei újból tönkrementek, s nemsokára le is kellett a forrást zárni. 2003-ban készült egy teljes körű felmérés és tanulmány a hévíz hasznosíthatóságáról. Ez megállapítja, hogy a kórház rekonstrukciós terveinél nem kalkuláltak a hévízkút védőterületeinek biztosításával – ehhez épületeket kellene lebontani. Továbbá a szakemberek azt is leszögezik, hogy a változtatások után is csak egy kb. 200 fős zárt gyógyszálló ellátására tartják alkalmasnak a kutat. A szállóépület elkészült, de a további tervekről nem tudunk. Viszont újból és újból felbukkan – pl. a Helyi Téma 2010. jún. 27-i számában – az a tévhit, hogy „a kórház területén jelenleg is megtalálható az a keserű forrás, amelynek igazoltan gyógyhatása van.”

Ez a forrás végkép eltűnt, elszennyeződött, de a hévízkút sem alkalmas a nagyszabású gyógyfürdő-tervek megvalósítására a nagyarányú beépítettség miatt. Ez engem is elszomorít, mivel emlékszem még, hogy amikor a kelenföldi lakótelep épült, a tervek között szerepelt uszoda-fürdő létesítése is a mai Bikás park területén (ezért is hagytak ki ott ekkora területet), de nemsokára levették a napirendről az elképzelést, s inkább a Kondorosi Uszoda épületét húzták fel a meglévő medence fölé. Az érvek között szerepelt, hogy azoknak, akik fürödni szeretnének, pedig ott a Gellért. Ma, amikor a Gellért fürdő már inkább a külföldieké, a gyógyulni vágyó kerületieknek szinte megfizethetetlen, mégis milyen jó lenne, ha épülhetne egy gyógyfürdő valahol, akár új kutak fúrásával.

galeatus