Kéttámaszú csuklós szerkezetével a Szabadság-híd saját nemében a világ legszebb műtárgya. A hidakról szóló könyvek állandó szereplője. Javasolt megállni előtte a járdán, ott, ahol Endresz György és a légiposta állomás emléktáblája simul a partfal mellvédjébe. Ez az a pont, ahonnan igazán alacsony vízállás esetén megláthatjuk az Ínység-sziklát. Ott hever a mederben, alig harminc méterre a parttól, s ha felfedi magát, egy év múlva lesz igazán nagy a baj. Régen állítólag így volt. Most másképp van, éppen egyes amerikai jelzálogkötvények fájnak már évek óta. Meg az alkotmányozás.
Petőfi, mint híd van jelen a képben, egészen jobbra látható. Békésen tűri a délelőtti forgalmat.
Gróf Széchenyi, mint lapátkeres német hajó, de már magyar zászló alatt áll a pesti part mellett. Tetején a légkondicionálók formarontó kürtői, gyomrában a valamikori tengeri farkasok lassújáratú dízelmotorjai. A szalonja gyönyörű. A Közgáz és a Csarnok is szépek, de azok már pesti dolgok. Ahogy a CET is, ám a háta valahogy másképp domborodik, mint az eredeti terveken. A Közraktárak, mint a Hagyó-boyok utolsó posztulátumai nyitás előtti habozással telve szelíden csillognak. Jó idő van, a honpolgárok derülni vágynak, erősen a Múzeum felé tartanak.
Ha fellépünk a hídra már nem látjuk Pataki Ágit, akinek négy emelet magas mozaikportréját egy tűzfal hordozta, túl a Kálvin téren. Igazi optikai mestermunka volt, hogy a híd tengelyére merőlegesnek látszott. Előtte, a foghíjon valamikor egy apák boltja volt, félig szabadtéri.
Ott sok merengés esett egy-egy ünnep előtt, mindenféle mozgás, csoportosulás és lassúdad előkészítő akció megfigyelhető volt onnan. Most az UNION üveg gyufásdoboza terpeszkedik rajta. Kétségbeejtő.
A Vámház-körút, s a tér szépen alakul, kár, hogy a Budáról jövő metró oly messze van. Mindez tartósan mégsem tudja lekötni a figyelmemet. Felnőtt fejjel ez a harminchatodik március tizenötödikém a budapesti utcán. Gyakorlott szeműnek hiszem magam. Ennyi civil ruhás rendőrt tán nyolcvanhét tavaszán láttam utoljára. Mindenesetre idén szakmailag felkészültebbnek látszott a biztosítás, noha senki nem akadt, aki az ország miniszterelnökének beszédét tönkre akarta volna tenni. És ez így helyes. Ő maga viszont nem tartózkodott ettől.
Az ünneplők közül sokan jöhettek busszal, vonaton. A Parlament előtt délután kígyózó sorok ezt bizonyítják, mások – tán pestiek- állítólag még pénzt is kaptak. Tapsonc – ez volt e munkaféle neve régebben. Most produkciós statisztaként álltak helyt egy tervszerű kábításban.
Mindez persze a budai hídfőből már nem volt látható. Az elején még jó ötletnek tűnt onnan indítani az írást, hiszen ott van a Szikla-templom, amiben még soha nem jártam. Nekem ettől emlékezetes.
Miurnusz
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.